Kiss László: Gondolatok a metróban

Előre,sziszegte,előre.A metrórólleszállvaelindultama mozgólépcsőfelé.Hosszú, majdhogynemüres szakaszvezetett odáig.Ketten érkeztekszemből,egy nő,és ő.A falmellé húzódva,kezemben könyvvelhaladtam.A majdhogynem üres, hosszúvárakozótér váratlanszűkülni kezdett,ahogy felémmozdulta szikár,tetoválttest.Megütöttea fülem:előre.Fölpillantottam.Vállam csaknemsúroltaa fal.Előre figyelj!Rövidre nyírthaj, szinte sörte.Előre figyelj!És:baszd meg!Gyűlöletet láttama szemében.Az üres és hosszúfolyosó végéigelkísértez a tekintetés hang.Engem még nemgyűlölt senki.Tűnődtem, miegyebet tehettemvolna, miindokolhatta a rendreutasítást.Mit vétettemellene.Hol, mibenhibáztam.Óvodás sérelmek.Kiközösítés általánosban.Bántalmazó tanár,rosszindulatú edző.A múltja.Törtem a fejem.Az apja, aki verteőt is.Elhagyta őketaz anyukája.Vagy, amivégképp érthetetlen,meghalt,idő előtt.Ment, vitta mozgólépcsőfölfelé.Nem működő párkapcsolat.Hűtlen szerető.Utánafüttyentettek.Hiszen én semduzzadok az önbizalomtól.Láthatta:olvasok.Talánegy rossz emlékűkötelező.Egy nyersen replikázókönyvtáros.Az órán folytonelugró betűk.A számok aljaskémiája.Biosz, fizika.Sok fölöslegesszar.Odaföntarcul csapotta könyörtelenhőség.Gyűlölt, pedignem tudja,hogy magam isépp eléggébonyolult lélekvagyok.És ez már sosemfog változni.