Makó Ágnes: Egy hosszú év a Föld bolygón

Kedves egybegyűltek, eljött végre ez is, szeretteink körében, az új év küszöbén engedjétek meg, hogy szóljak néhány keresetlen szót, immár, hogy átvettem a mikrofont attól az antiszimpatikus, zakós fiatalembertől, no nem magától adta, de hát ifjú koromban félnehéz-túlsúlyos országos bajnokként, szóval bezúztam a kiscsávót a függöny mögé, a zenekara majd összekaparja, amúgy is szünetet tartottak. Én pedig megragadnám az alkalmat, hogy magamhoz ragadjam a szót, meg akkor már a mikrofont is, ugye. Hé, csendet kérek! Tehát könnybe lábadó szemmel, dagadó kebellel zengi a dalt az ének! És mi is zengjük vele, hogy az új év elhozza végre az izét, amikor béke lesz és egyetértés, de mindenben, mármint innentől tényleg mindenki a jó arcra szavaz, és nem a seggfejre, és a buszon átadjuk a helyet egymásnak, és soha többé nem hagyjuk, hogy chipet ültessenek belénk a kemtréles szabadkőműves gyíkemberek, csak szaporodunk és sokasodunk, de nem ám mint idegen anyag, hanem csakis hazai! Apropó, abból a jóféle kevertből van még egy bő deci, Józsikám? Töltsél már, ha meg nem sértelek! Szóval év vége! Már megint!A vendégek zúgolódni kezdenek.– Na, hát kussoljatok már egy csöppet, szóval év vége közeledtével felsejlik csipás szemünk előtt a nagy büdös leltár! Összegezzük az összegzendőket! Mit értünk el ebben a jó öreg óévben? Milyen tervekkel vágunk neki az újnak? Én például kábé semmit nem értem el, ezért a terveim változatlanok, a tavalyi listámat hoztam el újra. Az áll rajta… Mondom, hogy kuss legyen!A tömeg sűrűjéből bekiabálnak.– Öreg, elég volt ebből! Kérjük vissza a zenét!– Mehet a Despacito!– Nem, inkább az Éjjel soha nem érhet véget!Néhányan lökdösődni kezdenek.A férfi feje elvörösödik, kiejti a kezéből a mikrofont, arcát a plafon felé fordítja, felbődül. A vendégek elnémulnak. A férfi egy sziréna erejével üvölt, levegőt sem vesz. A szája két sarkán hirtelen megreped a bőr, a repedés egyre szélesebben fut végig a fülei felé. Két kezével megragadja feje tetején a hajat, és olyan erősen húzza, hogy bőre a repedés mentén kettészakad. Alatta vörösesbarna bőr és fémesen csillogó felület látszik.A vendégek felsikoltanak.A lény ruháival együtt letépi magáról a maradék bőrt is, és kilép belőle. Kétméteres testét sötét, néhol vörös, máshol feketébe hajló, rücskös bőr borítja. Végtagjai mozgékony robotkarok, szája helyén hangszóróra emlékeztető fekete, lyukacsos felület. Szemek helyett a fejrészen mindenütt csillogó lencsék, némelyik világít.A színpadhoz közelebb állók a sarokba hátrálnak, a terem túlsó részében gyülekezők a kijárat felé igyekeznek. A lény felmordul, villámgyorsan körbefordul, és az emberekre villantja egyik fénylő lencséjét. A vendégek mozdulatlanná dermednek.A lény átható hangon szólal meg.– Mindenki itt marad! Most pedig elmondom, amit akartam.Földlakók! Az Extragalaktikus Tanács nevében szólok hozzátok. A Tanács felderítő különítménye példátlanul sikeres évet zár, melynek során a beépülő ügynökök közel ezer különböző galaxis több mint ötezer lakott bolygóján vettek részt megfigyelésen. Hatalmas mennyiségű tudást gyűjtöttek össze a mintába került civilizációkról. Az adatok beérkezése folyamatban van, az összesítést és elemzést követően, várhatóan néhány száz év múlva minden részt vevő bolygó vezetői megkapják majd a jelentés összefoglalóját.Csak néhány példa a projekt nagyszerűségére. MarH277 nevű kedves kollégám az Androméda-köd egyik kieső szegletében talált rá egy fiatal, mindössze tízezer éves civilizációra, mely feltalálta a hidegfúziót, képes a telepátiára, de tagjai még mindig kisebb tárgyakat, ételeket és háziállatokat dobálnak fekete lyukakba puszta babonából.A Vadászebek csillagképben található egyik csodálatos, tágas spirálgalaxis négy, egymástól meglehetősen távoli bolygóján a kutatók nagyon hasonló mintázatú gyapjúzoknikat fedeztek fel. Véletlen lenne? Vagy a génekbe kódolt ősi üzenet?Tizennégy kutatócsoport veszett oda természeti csapások, extrém sugárzás vagy háborúk következtében. Legyen nekik könnyű a vákuum!Rátérnék saját tapasztalataimra. Pontosan egy földi éve landoltam az önök bolygóján. A szokatlanul magas oxigénszint miatt kellett néhány nap, amíg beilleszkedtem. A szmoggal keveredő virágillatot azóta sem sikerült megszoknom.Éjt nappallá téve dolgoztam. Megvizsgáltam a korallzátonyokat és szemétszigeteket. Jártam atomerőműben, nyolcezer méteres hegycsúcsokon, láttam a piramisokat. Voltam a NASA-nál, harminc különböző operaházban és templomok százai­ban, bölcsődékben és egyetemeken. Harcoltam tankokkal és virtuális fegyverekkel, ölelgettem gyerekeket, időseket és plüss­állatokat. A sérülékeny emberi testet tanulmányozva atletizáltam, síeltem, közlekedtem kerekesszékkel. Szórakozóhelyeken és profi ketrecharcbajnokságokon verekedtem. Újra és újra meglepett, milyen puha is az emberi csontozat. Jártam a legmodernebb autógyárban, robot által végzett szívműtéten, beálltam önkéntesnek, és haldoklókat látogattam.Minden lehetséges módon megpróbáltam megismerni az embereket. Beszéltem államelnökökkel, vallási vezetőkkel, postára és bankba jártam, koncerteket és focimeccset néztem, megszállottan tindereztem. A szombat estéket a Vakegér kocsmában töltöttem. Naphosszat kérdezgettem a chatGPT-t és a szomszédaimat. Kommenteltem. Erről nem szeretnék többet mondani. Láttam eufóriát és depressziót, az érzelmek legszélesebb skáláját a Vakegér kocsmában rögzítettem.Annyit tudtam meg egy év alatt, hogy az ember bonyolult.Most búcsúzom. Elég volt. Egy földi éve végzem kutatásaimat ezen a bolygón, de ezalatt hatezer évet öregedtem. Szorongani kezdtem, rémálmaim vannak. Néha legszívesebben sírnék, de nincs könnycsatornám. Rászoktam a töpörtyűkrémre, a Tiktok-videókra és a piára, pedig emésztőrendszerem sincs.Hazamegyek, viszem magammal a tapasztalataimat, a jegyzeteimet és fél kiló töpörtyűkrémet. Köszönöm, hogy befogadtatok, sok szerencsét, egyetek, igyatok, érezzétek jól magatokat, elárulom, már nincs sok hátra!