Csabai László: Szovjetgrád

Az elektricska-vasút várótermének csillogó fehér hófala van: nappal olvadt, a tető hóbundája csúszni kezdett, mikor elérte a földet, jött az újabb fagy, megállt a csúszásban.Csúszni most az ösvény csúszik, mely a húszemeletes egyetemi kollégiumhoz vezet. Illésék pőre monstrumok mellett haladnak el. A külső betonpaneleket és az ajtókat nem illesztették még a helyükre, belátni a félkész lakásokba. Dermedt kapcsolószekrények, konyhabútorok, mosdókagylók, vécékagylók.Gorbacsov van, tehát peresztrojka, ami gazdasági átalakítást, átépítést jelent. A valóság a beruházások leállta, a leépülés.A harminckettes lépcsőház bejáratánál a gyezsurníj (portás-besúgó) felsorakoztatja a négy magyart. Illés és Géza útlevelével nem foglalkozik, Klári és Margó papírjait megkapirgálja. Nem érteni, mit mond, s a szokásos vodkagőzön túl odvas fog bűze is árad belőle. Nehéz megállapítani a portás nemét. Arcra nő, testre férfi. A szálkásabb fajtából.Köhögve hadar, aminek Illés ötrubelese vet véget. Méltatlankodva teszi el, de félreáll.A folyosón mázolmányok. A Birodalom legfőbb jellegzetessége: állomásokon, szállodákban, éttermekben, egyetemeken, fürdőkben, hivatalokban, könyvesboltokban, áruházakban minden szabad falfelületet festmények vagy azokról készült fényképek töltenek ki. Főleg a termelőmunkát ábrázolják. Meg a Birodalom nagyjait. Ritkábban nyugati tudósokat, Newtont, Darwint, a Curie házaspárt.A liftajtó egy pannóba van illesztve. Jobbról bugyonovkasapkás vörösgárdista a nyeregben előredőlve, karddal a kezében próbál utolérni egy már a felvonó bal oldalán menekülő cilinderes burzsujt. A cilinderén $ jel.A rácslift kattogva indul, de egyre gyorsul, s ezzel a hátsó falon lévő képek filmmé állnak össze, mely a vöröskatona és a népnyúzó kapitalista történetét folytatja. A katona egyre közelebb ér az üldözötthöz, szegény kizsákmányolót akadályozza futásában a nagy hasa. Hogy végül lekaszabolja-e a forradalmár, azt nem tudják meg Illésék, mert a tizenkilencedik emeleten megáll a lift.Mikor kilépnek a fülkéből, a csontokba hatoló fagyos széllökés majdnem visszavágja őket. Ennek és a folyosókövet vékonyan belepő hónak a forrása egy törött ablak.A 192-es ajtót szerencsére hamar megtalálják.Az asztal majdnem kitölti a kollégiumi szobát. De a magyarok nemcsak a helyszűke miatt szoronganak. A látvány pazar: nagy füstölt hal, kis füstölt hal, sózott hal, pácolt hal, pirozski sajttal, sárga lekvárral, kék lekvárral, saláták, aszpikok, kaviár fekete vajas kenyéren, felvágottak szeletelve-feltekerve és felkockázva-pálcikára szúrva, ecetes-sózott zöldségek és tejfölös gomba. Meg egy torta, zöldséges darált hússal töltve.Hol szedhette össze mindezt Ink, a vendéglátójuk? A Finn-öböl világvárosának üzleteiben két-háromféle ételt kapni. Éhezés nincs a Birodalomban. De választék sincs.Amikor a magyarok meghívták az oroszokat, gulyást és bort kínáltak. Most szégyenkeznek.– Lássunk neki! – vezényel Ink, a pravoszláv szerzetes kinézetű geofizikus, és felemeli poharát. Száz gramm vodka van minden pohárban. Mert itt grammban mérnek. És öntenek.A vodka nacionalista. Az idegeneket kileli tőle a hideg, a Birodalom polgárait viszont jókedvre deríti. Ha az oroszok nyugodt ke­délyállapotban vannak, olvasnak. Mindent és mindenhol, a metrón, az utcán, a büfében, a gyár öltözőjében. Ha rossz vagy jó a kedvük, vodkát isznak. Amitől még rosszabb vagy jobb lesz a kedvük.Ink már lángoló arccal kalimpál, úgy szeretné arcon csókolni, megölelni, megcirógatni a vendégeit. És szolgálni nekik, ahogy a pápa nagycsütörtökön az elesetteknek.Csasztuskák kíséretében szeleteli a húsos tortát. Ezeken ő maga és a három birodalmi, Vlad, Gyima és Rudolf hangosan kacag.A magyarok is kacagnak, de csak a többiek kacagásán, mert a versi­kékben rejlő csattanót nem értik. Ink magyarázná nekik, de ezen is elneveti magát.Áttér mutatványokra. Fogai közé veszi a vodkáspoharat, és hátratett kézzel issza ki, szívószállal befúj egy kupakot a söröspalackba, csomót köt egy cipőfűzőre anélkül, hogy egy pillanatra is elengedné. Aztán elmeséli, miért koppantanak az oroszok az állkapcsukra, ha inni kérnek. És iszik is.A Birodalomban alkoholellenes kampány van, az élelmiszerboltokban ásványvizes palackok kerültek a vodkarészlegbe, az éttermekben alkudozás folyik, így aztán a kijelölt italüzletek és a piaci zugfőzdeügynökök előtt hosszú sor áll. Mindenki felvásárol. És tartalékol. Ha tud. Mert a vodka, a „vizecske” csábító menyasszony.Ink egy vastag egyetemi irodalomjegyzetet tesz az asztalra, és eszeveszett gyorsasággal lapozni kezdi. Mikor a végéhez ér, kezdi elölről.– Nálatok ismert Csehov, Gorkij… Nálunk ismert… ismert…Ez a tegnapi beszélgetés folytatása. Illés megemlítette akkor, hogy tizennyolc évesen már négyszer vizsgázott orosz irodalomból. Orosz írásbeli érettségin Csehovot kellett magyarra fordítania. Magyar szóbeli érettségin Puskin Anyeginét húzta. Magyar egyetemi felvételin Lermontovot mint a realizmus egyik első alakját kellett bemutatnia. Oroszfelvételin pedig arról kérdezték, miben folytatja és miben múlja felül Gorkij a példaképét: Tolsztojt.Ink könnyei kicsordultak büszkeségében, majd kijelentette, hogy nincsenek kis és nagy nemzetek, kis és nagy kultúrák, kis és nagy irodalmak, a Birodalom és a világ valamennyi nemzete gazdagíthatja az összes többit. Ez az uniónak nevezett Birodalom hivatalos álláspontja. Mikor viszont Géza megkérdezte, mely magyar írókról és költőkről tanulnak, Ink zavartan elpirult.És most lapozza a vastag jegyzetet. És végre megtalálja a két író fényképet. Büszkén mutatja a magyaroknak. Illésék számára ismeretlen figurák. Persze cirill betűkkel ott a nevük: Карикаш Фридеш, Барта Шандор. (Karikás Frigyes, Barta Sándor.)– Ők közös óriásaink! – mondja Ink hálás megrendüléssel. – Magyarországon születtek, s immár az én hazám földjében nyugosznak.Illés az ablakhoz szorítja az arcát. Jó a hűvösség. Hátha kitekeri a vodkaundor nyakát.Lent a hóban ténfergő és alvó emberek. Az utcai lámpák pislákolnak. Az elektricska sínpárját követő fénysor viszont rendületlenül világít, és belefolyik egy nagy máglyaszerű fényorgiába:Észak Velencéje az. Aláírásgyűjtés folyik, hogy kapja vissza eredeti nevét. Most egy burzsoá-nemesi származású forradalmár nevét viseli, aki a Birodalom minden burzsoáját és nemesét likvidálta, az öbölparti fővárosból pedig exfővárost csinált.A vodka Inkből jókedvet, Vladból, a moldovai filozófushallgatóból keserűséget vált ki.Vlad sírva bizonygatja, hogy moldávok nem léteznek, ők valójában románok, a világ legszerencsétlenebb nemzete, mert csak a két világháború közötti pár évben volt egységes országuk, azelőtt ezer évig a magyarok bitorolták Erdélyt, utána pedig a vörös medve szállta meg Kelet-Romániát, vagyis Moldovát. Illéséktől részvétet és megértést várva a román himnuszt kezdi énekelni. Közben mutatja, hogy emelkedjenek fel a székről, a tisztelet kijár.A magyarokon kívül Gyima is érzi a helyzet fonákságát, Gyima, a „koma”.Azért kapta a magyaroktól becenevét, mert komi, vagyis finnugor testvér. És kinézetre épp mint egy alföldi parasztember.A bőre barna, a feje kerek, a haja fekete. Ami persze furcsa, hiszen ezek tipikusan türkös jegyek, a komik pedig nem keveredtek velük úgy, mint a magyarok. Mindegy, nyelvében él a finnugor. Gyima száz méterről szúrta ki a magyarokat az operában. A Hovanscsinát nézték. – Gyönyörű – súgta Saklovityij áriája közben Illés Margónak, és ezt Gyima meghallotta. A karzatról. Ami lehetetlen. Nem lehetetlen! A magyar- és a komiféle túlélőnyelvek beszélőinek semmi sem lehetetlen!Gyima meggyőződéses kommunista forradalmár. És amellett az új éra híve. Szerinte a kommunizmus mély igazságát, elemi tisztaságát és rugalmasságát mutatja, hogy immár nyíltan lehet beszélni azokról a szörnyűségekről, melyeket a Birodalomban 1917 óta elkövettek.A negyedik orosz sem igazi orosz. Rudolf vót, a legkisebb finnugor nép fia. Annyira kicsi a vót nép, hogy a pár száz vót is oroszul beszél már. De Rudolf dédnagyapja még tudott vótul. Legalábbis Rudolf nagypapája úgy emlékszik. Amellett, hogy Rudolf vót, még finn is. A finnek az Északi Metropoliszban olyanok, mint Magyarországon az osztrákok. Itt vannak egy ugrásra, s mégis milyen ügyesek és fejlettek.Rudolf mérhetetlenül gyűlöli a kommunizmust, de tagja a Pártnak, mert vállalkozó, kell az összeköttetés. Rudolfnak étterme van Petrodvorecben, a cári palota mellett. Specialitása a rénszarvasbifsztek és a cár-tea. A csészében prémium grúz tealevelek és fenyőmézben tartósított rózsaszirmok úsznak, bódító illatot árasztva, mint egy tál szamarkandi baklava.Illésék Rudolf éttermében ismerkedtek meg vele. Rudolf meghökkent, hogy külföldi létükre nem angolul, hanem oroszul kívánnak társalogni (minden orosz és majdnem-orosz büszke arra, hogy beszél angolul), de mikor tisztázódtak az etnikai hovatartozások, itt is fellángolt a finnugor testvériség.Fizetésnél Rudolf odasúgta a pincérnek, hogy ne verje át a kedves vendégeket, amitől a pincér elámult, de bólintott.Rudolf fenyőmézlikőrt hozott a mostani a találkozóra. Állítólag olyan vadméhmézből készült, melynek nyomára medve vezette a gyűjtőket.A tapasztalt mulatók tudják, a hajnalnál nincs ünneprontóbb, az a depresszió szülőanyja. Ezért Ink a kazettás magnóból érkező zenére légbalalajkázik még egy sort, majd feláll, meghajol, és minden magyarnak egyenként a szemébe nézve megköszöni, hogy megtisztelte a jelenlétével.Megisszák a búcsúáldomást.Gyima az azonosnak tűnő italokat összetöltögeti, Rudolf az ételmaradékokat alufóliába csomagolja. Elkezdik kihordani ezeket az emeleti konyhába.Vlad az asztalra dőlve horkol. Illés Inkhez fordul:– És most? Mi lesz?– Ki mondhatná meg azt, bátyuska? Vagy romba dönti Gorbacsov az országot, vagy megmenti. Majd elválik.– Velünk mi lesz? Azt mondtad, megpróbálsz itt szállást intézni.– Ezt mondtam? Lehet. Kiment a fejemből. No, még egy pohárral, aztán induljon mindenki az útjára.– Hova menjünk? A megállóba?– A megálló bezár, ahogy az utolsó elektricska elmegy. Majd negyed hétkor nyit. Amúgy sincs benne fűtés.– Akkor hova? A szabadba?– Menjetek oda. Sétáljatok.– Megfagyunk.– Meg-fagy-tok? Nincs olyan orosz, aki márciusban megfagy.A mostani hó már csak maradék. A hideg is olyan maradék hideg. Mínusz tíz-tizenöt fok hajnalra. Egyébként sem Cel­siusszal mérjük mi a hideget, hanem a széllel. Ha nincs szél, mínusz ötven fokot is ki lehet bírni. Ha erős szél fúj… Az… az már veszedelmes tud lenni.Illés kinéz az ablakon. Egy felborult konténerben kutya matat. Körötte nejlonszatyrok szálldosnak.– Fúj a szél, megfagyunk.– Menjetek be az erdőbe. A fák megfogják a szelet.A négy magyar összebújva áll az elektricskamegállóval szembeni erdőrészben. Ez fenyőredő. Tajga. Mert tajga nemcsak Szibériában van. A tajga végtelen. Bár északra nem az, Murmanszknál véget ér, hogy átadja helyét a Jeges-tengernek.Fölöttük egy madár lebben a magasba. Elrugaszkodása megrázza a fenyőágakat: holdsugár ragyogtatta hópelyhek hullanak körülöttük. Ami tulajdonképpen gyönyörű látvány. Csak sajnos semmit nem segít rajtuk. Igaz, nem is árt.És hát ennél többet nem lehet várni a tajgától.