Patak Márta: Nem megyek Guatemalába

Tudom, a végén majd úgyis magamat fogom kárhoztatni, amiért úgy döntöttem, hogy nem megyek Bencével Guatemalába. Gyávaságból, megalkuvásból vagy puszta lustaságból, mindegy is talán, bár a lustaság nem is a legmegfelelőbb szó rá, hiszen lustának nem mondanám magam, inkább túl kényelmes vagyok egy ilyen nagy változáshoz. Bence jóval agilisabb nálam, ha eddig nem is, de itt most meglátszott a tizenöt év korkülönbség. Tegnap elrepült Madridba, holnap délben indul a gépe, és tizenegy óra alatt Guatemala fővárosában lesz. Tapasztalatból mondom, nekem még Madridig is sok lenne, nem még az a félnapos utazás egy repülőgép fedélzetén. Még aludhatok rá egyet.Fogalmam sincs, kik lesznek még ott rajtam kívül, de egy biztos, mi nem terheljük tovább a földet, inkább minden lehetséges eszközzel védjük majd a vizeket, a fákat, az ottani növényvilágot a többi élőlény számára, amelyik szintén oxigént lélegez be. Az enyém nem lesz nagy, de a tied, a te ökológiai lábnyomod, az mekkora lesz, apám? Kockás füzetlapra írt kusza sorok, érthetetlen számítások, előttem ismeretlen képletek után ez a két mondat, végén a kérdéssel. Ez lett Bence hagyatéka vagy inkább szellemi öröksége, mert a tárgyai itt maradtak utána a szobájában, nem tudom, visszajön-e, visszavárom-e egyáltalán, vagy mikor érkezik majd el a pillanat, hogy bedobozolok mindent, és elviszem a szüleihez, egyelőre nem nyúlok semmihez. Ha most bemennék, az íróasztala fölött a világtérkép mellett ott találnám a fekete-fehér Che Guevara-képet, pontosan középre igazítva, a térképet meg kissé eltolva. Amerikához így is az asztal fölé kell hajolni, csak így fért el a könyvespolc mellett, de Bence pont úgy helyezte el, hogy az asztal meg a szekrény mellett oda lehessen férni mellé, ha közelebbről is látni szeretné. És a kövei az asztalon. Fésűscsiga-lenyomatok a mészkőben, valahol a Balaton-felvidéken gyűjtötte még gimnazista korában. Aztán a telkibányaiak. Egész komoly lerakat, ha huzatot csináltam, kitűnő nehezéknek bizonyultak, egyetlen papírfecni sem repült le az asztaláról, pedig a cédulái közül nem mind volt öntapadós. Bence következetes mindenben, színek szerint osztályozta a céduláit, pontosabban a témákhoz választott színeket. Legtöbb természetesen a kék. Ez a bolygó színe, a zöldet meghagyom a zöldeknek, kisajátították maguknak, én meg kéken is tudok zöld lenni, nevetett. Négybe vágta a színes A/4-es színes lapokat, azokra jegyzetelt, halomban álltak az íróasztalán. Kérdeztem tőle, miért nem elég neki, ha számítógépen tárolja az adatait, erre rám nézett, pillantásával azt árulta el, hogy nem gondolhatom komolyan a kérdésemet, úgyhogy gyorsan be is haraptam a számat, nehogy még egy ilyen ostoba kérdést föltegyek neki.Ha komoly eredményt akartok elérni, akkor a Gauss-elimináció elvét kellene alkalmaznotok. Ezt mondta az apjának, mikor az nagy vidáman bejelentette, hogy újabb tendert nyertek, és Romániában tovább fog terjeszkedni a cége, ezentúl nem csak Erdély-szerte lesznek jelen. Fia mondatára nem is figyelt, annyira el volt foglalva a saját diadalával, merthogy annak érezte, talán joggal is, mert amikor elindultak, még senki nem gondolta, hogy sikerre viszi ezt a vállalkozást, hiszen nem arról híres, hogy politikai meggyőződését véka alá rejtené, márpedig manapság az ilyen cégvezetőknek itt nálunk nemigen terem babér. EU-s tender volt, erdélyi magyar–román és olasz közreműködő partnerekkel, tehát fölötte állt az országos hivatalok hatáskörének, közvetlenül utalták át nekik a támogatást, és közvetlenül is számoltak el a pályázati pénzekkel. Ezzel még nem volt semmi baj, Bence nem is ezért különbözött össze az apjával, hanem elvi kérdéseken, mert szerinte mérhetnek akármennyivel is kisebb karbonlábnyomot, azzal még nem fogják megállítani az éghajlatváltozást, mert az nem ismer határokat, édeskevés, amit csinálnak. Legfeljebb ha bolygószinten gondolkodnának.A családi ebédek utáni délutáni kávézásokról Bence szinte mindig elővette kedvenc fegyverét, a fenntarthatóságot, hogy ott az EU szakértői bizottságaiban leginkább a lufieregetéshez értenek, ha hangzatos nevet aggatnak a projektjeikre, az már fél siker nekik. Az anyja segélykérő pillantást vetett rám, mintha én bármivel is le tudnám szerelni, erre én széttártam a karomat, fölálltam, és kimentem a teraszra dohányozni. Annyiszor hallottam már őket vitatkozni, betéve tudtam az apja szakmai érveit, hogy ők mitől mások, mint a többi cég, hogy ők csak a forma kedvéért használják az EU által elvárt terminológiát, náluk a szöveg huszadrangú tényező, szakmailag ők mindent beleadnak, hogy sikerüljön, amit elterveztek. Tudtam, hogy Bence hajthatatlan, ő a radikális megoldások híve, nem éri be azzal, amit az apja cége kínál a fenntarthatóság érdekében, neki aktív szerepet kell ebben játszani, mégpedig a legautentikusabb karmesterek vezényletével. Mondhattam én neki erre, hogy úgyis hiába minden, erre is érvényes, amit apádon kérsz számon, ha a föld összes országa nem csatlakozik a projekthez, akkor ti, ha megfeszültök, sem tudjátok megállítani a folyamatot. Olvass csak bele a földtörténetbe, egymást váltogatták a felmelegedési és lehűlési korszakok, most is ennek a változásnak vagyunk tanúi. Tőlünk függetlenül is menne, mi esetleg gyorsítani vagy lassítani tudjuk, megállítani soha. Mindegy, nekünk akkor is minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy enyhítsük következményeit. Unalomig ismételgette, még itthon is, nem győztem leállítani.Szó, mi szó, egyet is értettem Bencével, főleg azzal, hogy még nem is az apja cége a leggyengébb láncszem ebben a történetben. Szerencséjére nem a hazai forrásoktól függenek, mert akkor eláshatnák magukat, de van elég nemzetközi tekintélyük hozzá, hogy ne is kelljen azokra támaszkodniuk. Eleinte még el tudtam volna képzelni, hogy vele tartok Guatemalába, aztán hamar meggondoltam magam, pedig már most elbizonytalanodom, egyik pillanatban úgy érzem, meg fogom bánni, mert ahogy kinéz a helyzet, lassan eljutok odáig, hogy mindenhol jobb, mint itthon. Hogy a gyávaságom mellett mi tartott mégis vissza? Semmi. Esetleg a félelem, a viszolygás, az ambíció meg a nyelvtudás teljes hiánya. Hiába bizonygatta Bence, hogy a nyelv nem akadály, ő is ott lesz, nekem ez nem volt elég meggyőző, azzal intettem le, hogy a nap huszonnégy órájában nem engem fog tutujgatni ott fönn a kétezer méteres fennsíkon vagy a vulkánok tövében. Különben is, tájfun, földrengés, kitörés, minden várható abban az országban, számtalan működő vulkánja van, törésvonalon fekszik, semmi kedvem ilyen kalandokhoz. Ami pedig a nyelvet illeti, mit akarsz te ott a húsz maja nyelv között, csak nem képzeled, hogy ott majd mindenki beszél neked spanyolul, ki fognak nevetni a kasztíliai spanyoloddal az őslakosok kései leszármazottai.Belátom, nagy ostobaság volt, de végén szinte már ijesztő volt számomra Bence eltökéltsége, és a legképtelenebb érvekkel bizonygattam, hogy miért nem volna szerencsés neki, ha én vele tartanék. Kolonc a nyakadban, fölösleges rossz, csak hátráltatnálak a munkában. Pedig, mondom, abban még egyet is értettem vele, hogy világméretekben nézve a Maja Liga hitelesebben képviseli a fenntarthatóságot, mint az EU összes tagállama együttvéve, de mégsem tudtam elszánni magam. Azt mondtam, a Duna, a Pilis, a Börzsöny, a Bükk, a Zemplén, a Mecsek meg a Mátra maradásra bír. Sőt még a Karancs-Medves meg a Kőszegi-hegység is. Fölsoroltam neki Magyarország kistájait, aztán Erdély, a Felvidék meg a Vajdaság közelségét, Burgenlandot, a teljes történelmi Magyarországot, ő kinevetett, lám, mégiscsak képtelen vagy bolygószinten gondolkodni, ha ennyire földhözragadt tudsz lenni. Hivatkozhattam én neki nemzeti érzelmekre, kulturális különbségekre, gyökerekre, Bence elkomolyodott, és csak a csak a fejét rázta, lárifári! Határozottan kijelentette, ha komolyan gondoljuk a dolgot, akkor a föld kizsákmányolása ellen tevékenyen küzdő őslakosok mellé kell állnunk, mert ők az utolsó mentsvárunk, akiket komoly, élő, ősi hagyományuk köt a földanyához. És mi van a nagyhatalmi gazdasági érdekekkel?, kérdeztem, mert biztos voltam benne, hogy amint próbálna túlnőni az ország határain a kezdeményezésük, rögtön megjelennének az amcsik, hogy jobb belátásra bírják őket. Bencének erre is volt viszontválasza, hogy ott is vannak bennszülöttek, idő kérdése, hogy csatlakozzanak a maják mozgalmához.Tehetetlennek érzem magam. Bence még lelkes, én pedig csak azt szeretném, hogy hagyjanak békén, hadd éljem az életemet, tét nélkül, engem már nem fűt semmilyen ambíció, hogy megmentsem a világot a pusztulástól, örülök, ha néha gondolatban is ott tudok lenni, ahol éppen vagyok, és nem egész máson jár az eszem. Ostobaság volna vele tartanom, mondom, hiába próbáltam, eddig még magamon sem tudtam változtatni, mit kereshetnék akkor én egy ilyen világméretű projektekben? Mert Bence csak világméretekben képes gondolkodni, ezt apjától is számtalanszor hallhatta. Nekem is mindig azzal jött, nem meditálásra van itt szükség, hanem cselekvésre. Tenni kell a bolygóért, és én megtaláltam erre a munkára a leghitelesebb közeget. Ezért megyek Guatemalába, de ez a maja közösség csak a kiindulópont, mert hamarosan megalakul az Őslakosok Bolygóközi Szövetsége a Földért.Bence már megérkezett Madridba, mindjárt hívni fog. Szándékosan hagyott egy napot, mielőtt továbbindulna, hátha meggondolom magam. Holnapután délben indul a gép. Nem hiszem, hogy elszánom magam. Bence még fiatal, ő még hisz a változásban. Próbál majd rábeszélni, de ami itthon nem sikerült, Madridból sem fog menni. Nem akarom letörni a lelkesedését, de én egyre biztosabb vagyok benne, hogy reménytelen vállalkozás lesz az övék. Túl sok érdeket sért, ezt csak a vak nem látja. Minden eszközzel meg fogják akadályozni, hogy konkrét lépéseket tegyenek. Arról nem is beszélve, hogy miként a történelem, ugyanúgy minden emberi dolog ciklikusan ismétli magát. Idő kérdése, egy-egy ciklus meddig tart. Halálra voltak ítélve az ősi civilizációk, halálra van ítélve a föld is, meg minden őslakos mozgalom is, attól a pillanattól kezdve, hogy beengedték maguk közé a technikát. Ha esetleg túléli valaki ezt a pusztulást, akkor kezdheti elölről, de csakis az ősközösségtől, és ott, ahol akad még olyan érintetlen szeglete a földnek, ahol háborítatlanul élnek a bennszülöttek. Máshol pedig működésbe léphetnek a betonfaló baktériumok. Majd amikorra átalakulnak. Kár is ezen törni a fejemet, Bence majd megoldja a kérdést a majákkal. Mindenesetre adok még tíz percet magamnak, aztán megyek, és kicsomagolom a bőröndömet. Vagy reggel is ráérek.